Délvidéken jártunk

Tavaly – bár úgy tűnt, hogy abban az évben nem kerül kiírásra – végül mégis megjelent a hetedikeseknek szóló Határtalanul kirándulás pályázata. Szülők és gyerekek gyors megkérdezése után felvettük a kapcsolatot a székesfehérvári Csillagösvény utazási irodával, akik szervezésében már két alkalommal vettünk részt Határtalanul kiránduláson, és kiválasztottuk programjaik közül azt, amely a mi tanulóink érdeklődésének a legmegfelelőbbnek tűnt: „Betyárok nyomában a Délvidéken”.

Az utazási iroda dolgozói és a Siófoki Tankerület Központ pályázati felelősének hathatós segítségével elkészítettük és beadtuk pályázatunkat. Izgatottan vártunk az eredményre, és nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy megnyertük a pályázatot, és a magyar kormány jóvoltából eljuthatnak hetedikeseink a mai Szerbia azon részeibe, amelyek valaha Magyarországhoz tartoztak.

A pályázat célja, hogy a magyar gyerekek megismerkedjenek a magyar határon kívüli területek történelmével is, lássák és fogékonnyá váljanak az ott élő magyar közösségek problémái iránt.

2025. május 20-án 35 hetedikes tanulónkkal indultunk útnak az LS-Smart Kft. új autóbuszával és sofőrével, Csaba bácsival, aki biztonságosan juttatott el minket minden helyszínre, s közben mindig számíthattunk rá kisebb-nagyobb problémáink megoldásában. Az előkészítő óra keretében még itthon megbeszéltük a buszos utazás szabályait is, és büszkén állíthatjuk, hogy diákjaink nem hoztak szégyent ránk.

A külhoni magyaroknál tett látogatásunkat helyi honismereti vezetőnk, Zoli bácsi segítette, akivel a határ átlépése után ismerkedhettünk meg.

Első állomásunk Szabadka városa volt. A török uralom nyomait nem csak Magyarországon, hanem a határon túli magyar területeken is megtalálhatjuk. Szabadkán van Európa második legnagyobb zsinagógája, amelyet mi is felkerestünk, és meghallgattuk építtetésének történetét, és látnivalóit fotóinkon örökítettük meg.

A városban tett sétánk során sok szép szecessziós stílusban épült épületet csodáltunk meg, például a Népszínházat, a mézeskalácsházat, a kaptáros házat, miközben Zoli bácsi alapvető erkölcsi értékekre is felhívta a gyerekek figyelmét a szorgos méhecskék és szorgos emberek párhuzamával.

Szabadkán sok magyar szót hallottunk, de a magyar közösség nehézségeiből is kaptunk egy kis ízelítőt, amikor Mátyás király szobrát egy eldugott, kicsi utcában találtuk meg, s láttuk, hogy az emléktáblán ugyan magyar felirat áll, de nincs ráírva, hogy ő egy magyar uralkodó volt.

A gyönyörű, Zsolnay tetős Városházát belülről is megtekintettük egy ott dolgozó magyar hölgy vezetésével. Megcsodáltuk a kézzel festett díszítéseket, a nagy magyarjainkat ábrázoló vitrázsokat, színes üvegablakokat, megismerkedtünk építésének történetével, a szecessziós stílussal, az épület múltjával és jelenével.

Egy kis egyéni idő eltöltése után a kék szökőkútnál gyűltünk össze, hogy busszal folytassuk utunkat egy, a programunkban nem szereplő, de nagyon fontos helyre: a szabadkai temetőbe. Egészen a temető végében, a szeméttelep melletti réten, jelöletlen sírokban nyugszanak a második világháború utáni magyarüldözés áldozatai. Az ő emlékükre állított Délvidék Siratófalánál megnéztük a magyarság szenvedéseit jelképező Vergődő turulmadár szobrát, és fél perces néma főhajtással emlékeztünk meg a magyarüldözés áldozatairól.

Ezután buszunk a Ludasi tó partjára vitt bennünket, amely annak idején Rózsa Sándor kedvelt helye volt, ma pedig vadrezervátum. A tó partján lévő Róka tanyán a tanyasi állatokon kívül megnéztünk egy népi műemlékházat is, ornitológus vezetőnk nemcsak a madarakról, hanem a hagyományos építkezésről, régi emberek életéről, használati tárgyairól is mesélt, így a hon- és népismereti órákon tanultakat is felidézhették tanulóink.

Első napunk zárásaként Tóthfalura, honismereti vezetőnk falujába mentünk, ahol megtekintettük az általános iskolát. A tóthfalusi gyerekek tanítónőjétől hallhattunk a náluk folyó tanításról, és a Szerbiában folyó magyar nyelvű oktatásról is.

Végül a kollégium éttermében találkoztunk ott lakó és tanuló magyar gyerekekkel, elfogyasztottuk finom vacsoránkat, majd elfoglaltuk szállásainkat.

Kirándulásunk második napján először Tóthfaluval ismerkedhettünk. Ez a falu méltó példája annak, hogy mire képes egy olyan közösség, amelynek célja, hogy megtartsa magyarságát. A környező falvaktól eltérően itt csak magyar vagy magyarul beszélni tudó emberek élnek, akik vezetőik segítségével viszik tovább a magyar értékeket, a magyar történelmet, kultúrát és vallást. Van szoborparkjuk, benne történelmi és vallási személyek szobraival és Délvidék legnagyobb Turul madár szobrával, létrehoztak egy Mini Délvidék makettparkot is, ahol megnézhettük azoknak az épületeknek a makettjét, amelyeket kirándulásunk során felkerestünk.

Következő állomásunk Zenta városa volt. Itt megcsodáltuk a városháza gyönyörű dísztermét, majd meredek csigalépcsőn keresztül felmentünk a toronyba. Zentai kísérőnk mesélt a Zentai csatáról , amelyben a magyar csapatok győzelmet arattak a nagylétszámú török támadók felett, majd két ismeretterjesztő kisfilm megnézése után még feljebb kapaszkodtunk, tanulmányoztuk a csatát ábrázoló hatalmas makettet, majd élveztük a szép kilátást a magasból a környékre.

Sajnos az időjárást nem befolyásolják az emberi vágyak. Lehetőségünk lett volna szép sétát tenni a Palicsi tónál, megnézni a palicsi állatkertet, de a környéken lezúduló hatalmas zivatarok ezt meghiúsították. Az állatkertnek csak töredékét láttuk – közben jól eláztunk – a magyarkanizsai traktortúránk és az őstermelő, Apró István tanyájának felkeresése elmaradt.

Este Tóthfalun még helyi készítésű dísztárgyakat, ételeket és italokat is vásárolhattunk emlékbe.

A harmadik napon elköszöntünk Tóthfalutól és Nándorfehérvárra indultunk. Itt már számunkra is jól látható volt a magyarság beolvadása, hiszen a város magyar épületein már csak néha láttunk magyar feliratot, körülöttünk az emberek szerbül beszéltek.
A buszból megnéztük a híresebb épületeket, majd a Kalemegdán parkon keresztül sétáltunk föl a nándorfehérvári vár maradványaihoz. Átmentünk mindhárom kapuja alatt, ismerkedtünk védelmi rendszerével. Honismereti vezetőnk segítségével felidéztük történelmi tanulmányainkat a nándorfehérvári diadalról. A várfalról lenéztünk a Száva és Duna összefolyására, és az egyszerű kő emlékműnél fél perces néma főhajtással tisztelegtünk a hős várvédők előtt.

Ezután újra buszra szálltunk, hogy tovább utazzunk következő szálláshelyünkre, Kishegyesre. A szállások elfoglalása előtt felkerestük a Kátai farmot, ahol lehetőségünk volt ló hátára ülni, állatokat simogatni, sőt még „játszóterezni” is.

Elkövetkezett kirándulásunk 4. napja. Utolsó délvidéki reggelink és a szállásadóktól való elköszönés után elindultunk Péterváradra, hogy felkeressük a történelmi Magyarország második legnagyobb erődítményét. Míg sétáltunk felfelé, megnéztük erős falait, vizes és száraz árkait, felvonható hídjait. Az erőd tetejére feljutva megnéztük a tengerészek által használt tornyon lévő részeg órát, lenéztünk a gyönyörű Dunára, és átnéztünk a túlparti Újvidékre.

Ezután leereszkedtünk az erődítmény kazamata-rendszerébe, ahol rövid sétánk alatt megismertük a pétervári csata történetét, a kazamaták jelentőségét a védelmi rendszerben, és hallhattunk arról is, milyen lehetett a kazamatákban szolgáló katonák élete.

Kirándulásunk utolsó állomása Újvidék volt, Vajdaság fővárosa. A valamikori magyar város mára szerb várossá vált, amelyben a magyar csak egy kicsiny rész a sok nemzetiség között. Ennek jó példája volt az, hogy a gyönyörű Zsolnay-tetős magyar Mária neve templomot csak rácsokon keresztül tudtuk megnézni, ám a pravoszláv templom mindenki számára látogatható, így azt belülről is megtekintettük.

A főtéren körbenézve láttuk a Mária neve templommal szemben álló, ugyancsak Molnár György által tervezett városháza épületét, és a tér közepén, a szerb magyarellenesség megnyilvánulásának újabb példáját, a katolikus templomra átkot szóró Svetozár Miletity, szerb polgármester szobrát. Az egyszerű emberek között azonban kevés a gyűlölet, jól példázza ezt a szerb költő és műfordító, Jovan Jovanovic – aki sok magyar verset is lefordított szerb nyelvre – ezért az ő szobrát is megtekintettük.

Újvidéki sétánk után még elköltöttük maradék pénzünket a Roda bevásárló központban, majd hazaindultunk. A határon megköszöntük honismereti vezetőnk munkáját, és néhány órával később élményekkel telve érkeztünk meg Fonyódra.

Köszönjük Magyarország Kormányának, a Csillagösvény-Utazás Kft-nek, az LS-Smart Kft-nek és sofőrének, honismereti vezetőnknek és minden segítőnek, hogy megismerhettük a történelmi Magyarország délvidéki szép tájait, múltját és jelenét.

Fonyód, 2025. június 10.

A fonyódi  általános iskola hetedikes diákjai és tanárai